 |
| Olívia szemszöge. |
Ahogy sétáltam le a lépcsőn,gyönyörű kócos hajammal és fel vállalhatatlan arcommal valaki kopogott,furcsa hogy nem a csengőt használta de hát ha neki így jó.Először azt hittem valamelyik szomszéd vagy talán valami ismerős,de nem..
-Mit keresel itt?-álltam össze font kezekkel a szőkeség előtt.
-Olívia,mielőtt rám csapod az ajtót vagy bármi,azért jöttem hogy el mondjam hogy szeretlek,szerettelek eddig is..amióta megláttalak,szeretni is foglak amíg csak tudlak,csak engedd hogy helyre hozzak mindent!Kérlek..
-Aha.-vágtam oda hozzá,nem érdekel stílusban.
-Bemehetnék? hogy megbeszéljük?-tett beljebb egy lépést.
-Felőlem.-azzal el indultam a nappaliba.
Amint le ültünk egymással szemben,a szívem hevesebben kezdett el verni,tenyerem izzadsággal volt teli.Nem értettem hogy miért,de aztán rá jöttem hogy még mindig szeretem ezt az idiótát..Egy jó ideig némán ültünk,egymásra sem néztünk,David kereste a megfelelő szavakat,hogy valami ésszerű és jó magyarázatot tudjon megint adni,de láttam az arcán hogy nem megy neki,ennél jobban nem tud már mit mondani,ő nem csinált semmit,most már értem.De mégis akkor miért próbál magyarázkodni nekem?Valami azt súgta hogy bocsájtsak meg neki,de voltak bennem kételyek..
Miután megtárgyaltam magammal a dolgokat,azzal a lendülettel megindultam és le ültem mellé,kezemet az ő kezére helyeztem aztán egymás szemébe néztünk és egy finom,puha csókkal "kibékültünk".
-Én tényleg nem csináltam semmit..és és sajnálom.
-Tudom!És én is sajnálom..túl reagáltam a dolgot,de már tudom hogy nem csináltál semmit.
-Viszont van még egy dolog amiről jobb ha tudsz..
-Mi lenne az?-vontam fel a szemöldökömet.
-Ahogy jöttem hozzád,2 utcával arrébb láttam Tonyt..2 másik emberrel,köztük Sophie volt az egyik.
Arcomon úrrá lett a félelem,el fehéredtem,lábaim remegni kezdtek..és egyszer csak el sötétült minden.
-Olívia-Olívia ébredj.-szólt egy halk hang.
Nagy nehezen kinyitottam a szemem,és szerencsére David gyönyörű zöldes-kék szemeivel találtam szembe magam.Fogalmam sincs hogy történhetett de amint meg hallottam annak a fiúnak a nevét aki el rabolt,és meg akart erőszakolni,és bántalmazni..megint elő jött a félelem érzet!
-Jól vagy életem?-kérdezte rekedtes hangon szőkeségem.
-Mondjuk..de mit keres itt? 2 utcával arrébb innen? Honnan tudta hogy ebben a városban lakom? Egyáltalán miattam jött megint? Nem értek semmit..nem és nem!-azzal térdbe borultam és könnyeim utat törtek maguknak.
-Ne sírj kicsim,nem fog téged bántani amíg én itt vagyok soha!-próbált nyugtatgatni David.
-Kérsz egy pohár vizet?-Igen.
Azzal lassan fel segített és le ültetett a kanapéra.Mikor David velem van kevésbé félek..de hiányzik apa..a tanácsai,a törődése..hol vannak már ők is anyával? Hol vannak olyankor mikor szükségem van rájuk?
Inkább nem is gondolkodom ilyeneken,még rosszabbul leszek így is ki készített ezt a Tony téma megint.
-Idd meg,aztán fel megyek veled a szobádba és addig itt maradok amíg csak szeretnéd!Rendben?
-Rendben..-feleltem halkan és még mindig sokkos állapotban.
David ahogy ígérte fel kísért a szobámba,és ott maradt mellettem.Közelsége nyugtató ként hatott rám,biztonságban éreztem magam.Néha-néha apró csókokkal és homlok puszikkal oldottuk a csendet.
A következő pillanatban pedig lehunytam a szemem és álomba merültem.
Körülbelül egy óra múlva felébredtem arra hogy szomjas vagyok,láttam hogy David is el aludt ezért óvatosan próbáltam kimászni az ágyból,ahogy ki jutottam a szobából lefelé vettem az irányt a konyhába.
Öntöttem magamnak egy pohár narancslét és az ablakhoz sétáltam,mikor egy ismeretlen kapucnis alakot pillantottam meg a bokor mellett.
Először nem ismertem fel,de aztán mikor az ablak felé fordult..Tony Stonem..Nem lehet igaz,csak képzelődöm,vagy mégsem?!
Azonnal fel rohantam Davidhez,és halkan megpróbáltam felébreszteni ne hogy a kertben ólálkodó fiú meghalljon egy aprócska hangot is.
-David,kelj fel most azonnal itt van!!-suttogtam,közben vállát rángattam.
-Fent vagyok..fent vagyok na,ki van itt?vagy mi van?-válaszolt kómásan.
-Tony van itt,érted?! Kérlek küldd el vagy találj ki valamit kérlek!-már könnyes szemekkel kérleltem.
-Megnézem,te addig itt maradj és meg ne mozdulj,rendben?
-Rendben.
Azzal David le ment és egyenesen ki a bejárati ajtón..Vártam..vártam,de nem jött vissza 10 perc múlva sem,már 20 perc után aggódni kezdtem,és le osontam olyan halkan amilyen halkan csak lehetett,de nem volt kint az udvaron senki.
De mikor ki akartam nézni az ajtón,hirtelen valami neki csapódott nagy erővel.
Azonnal be szaladtam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót..körül belül 10 perc múlva ki mentem,és megint ki akartam nyitni az ajtót..de ami ott fogadott hát nem számítottam rá..
